Dugók

Ez a helyzet most a dugódíjjal

Az importőregyesület több dologban nem ért egyet az újonnan kialakult tervek közül, de készek a konstruktív vitára, és mindenki számára kedvezőbb javaslatokkal álltak elő.

A hosszútávú tervek között jelenleg azt a célt tűzte ki a fővárosi önkormányzat, hogy a környezetre szennyező hatással bíró autótípusokat kitiltják a budapesti forgalomban való részvételből. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, Erdélyi Péter véleménye azonban az, hogy nem szabadna olyan gépjárműveket kitiltani a forgalomból, amelyek használatban vannak, szerinte ugyanis ez sérti az alapjogokat, és kétséget kizáróan lesznek kivételek, amivel pedig csak annyit érhetnek el, hogy megemelkedik a bejutás ára. Cáfolta azt az érvet is, miszerint a légáramlások miatt is szükséges a szennyező – például dízel – autók kitiltása, cáfolatával pedig arra mutatott rá, hogy mivel egy relatíve kisebb területről beszélünk, így a szélmozgás így is be fogja sodorni a szennyezett levegőt a fővárosba.

Ehelyett más megoldási javaslattal állt elő a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, szerintük ugyanis célszerűbb lenne mellőzni az olyan radikális megoldásokat, mint a használatban levő autók kitiltása, és helyette nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy sokkal kevesebb használt és környezetszennyező autót vásárolhassanak az emberek. Ezt indokolván rámutattak arra a szomorú tényre, hogy napjainkban Magyarországra évente több, mint százezer olyan öreg kocsit hoznak be külföldről, aminek környezetvédelmi besorolása aggasztó. Amikor egy használt autót vásárlunk külföldről, akkor regisztrációs adót kell fizetnünk, ennek nagysága pedig eddig is összefüggésben volt a környezetvédelmi besorolásától. Ezt kívánná szigorítani az egyesület, szerintük a jobb megoldás az, ha az importálni kívánt autó regisztrációs adója magasabb lenne azon kocsik esetében, amelyek károsabbak a környezetre, és alacsonyabb lenne azon kocsik esetében, amelyek kevésbé károsak a környezetre. Ez tehát azt jelentené, hogy összességében a bevételek nem változnának, nagyjából ugyanakkora összeg folyna be a regisztrációs adókból. A különbség az, hogy ezzel a rendszerrel senki szerzett joga nem sérülne érdemben, ugyanis ezáltal a vásárlást tervezőket ösztönöznék arra, hogy tudatosabban nagyobb hangsúlyt helyezzenek a környezetkímélőbb kocsi kiválasztására.

Valóban ördögtől jövő dolog a dízel?

A kitiltandó autók listáján a dízeles autók elegáns helyet foglalnak el, kezdhetnek tehát izgulni azok az autótulajdonosok, akik ezzel járnak naponta dolgozni. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete azonban rámutatott arra, hogy korábban Nyugat-Európában kifejezetten támogatandó volt dízeles autót vásárolni az alacsony szén-dioxid kibocsátása miatt, mostanra azonban rájöttek arra, hogy a magas a por, valamint a nitrogén-dioxid kibocsátásuk, így hát tiltólistára kerültek. Ezzel szemben a korszerű dízelmotorok a korábbiaknál jóval kedvezőbb értékeket mutatnak, így javaslatuk szerint a dízeles autókat is kategorizálni kellene, és ennek alapján lenne szükséges megítélni a környezetre gyakorolt hatásukat.

Erdélyi Péter azt is kifejtette, hogy mitől problematikus a dugódíj bevezetése. Azt maga is elfogadhatónak tartja, hogy az úthasználatra tarifát szabjon ki az önkormányzat, leginkább pedig azon módon, hogy ez a tarifa több év múlva legyen bevezetve, addig azonban tegyék lehetővé, hogy az előre meghatározott árakhoz alkalmazkodni tudjanak a budapestiek. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének azonban az a véleménye, hogy a kiszabott büntetések és az ehhez hasonló bevételek jelenleg sem szolgálják azt a célt, hogy azzal megkíséreljék csökkenteni a légszennyezést, azaz a befolyt összegeket nem forgatják vissza a közlekedésbe és a környezetvédelembe ténylegesen és ellenőrizhető módon. Ebből kifolyólag az egyesület úgy látja, hogy a dugódíj is mindössze egy ilyen bevételi forrás lesz, mindössze egy pénzbeszedési lehetőség, ami ténylegesen nem fogja a klímakatasztrófa megfékezésének célját szolgálni. Éppen ezért a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a jelenlegi formájában határozottan nem támogatja a dugódíjat.

Az autók korlátozásán és megadóztatásán tehát egyértelműen van még mit dolgozni, mindezek mellett pedig hangsúlyozni kell azt, amiről csak kevesen beszélnek: a légszennyezéshez az autók által kibocsátott káros anyagoknál sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a fűtés, érdemes lenne tehát arra is korszerűsítést kitalálni. A 2050-es klímasemlegesség elérésének segítése céljából a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete egy javaslatcsomagot dolgoz ki és nyújt át, Erdélyi Péter pedig jelezte, hogy kész a konstruktív vitára.

Egy alternatív javaslat: a kilométer- és szennyezésarányos dugódíj

Természetesen nem csak a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete igyekszik finomítani az újonnan előállt terveken, így tesz ugyanis a Levegő Munkacsoport nevű civil szervezet is. Az ő elképzelésük szerint a lehető legigazságosabb rendszer az lenne, ha a dugódíjat mindenki az alapján fizetné meg, hogy mennyiben járul hozzá a légszennyezéshez. Ennek alapján senkinek nem egy általányt kellene fizetnie, hanem a kiszabott díj függene az autónk környezetvédelmi besorolásától, a megtett kilométerektől, a megengedett össztömegétől, valamint a helyszínektől. Ennek értelmében magasabb összeget kellene fizetni azért az autókázásért, amit csúcsforgalomban bonyolítunk le (tehát ha például autóval szeretnénk munkába menni és azzal is szeretnénk visszajönni, akkor biztosan többet kellene fizetnünk, amint annak, aki egy ugyanolyan kocsival éjszaka, tehát nem a csúcsforgalomban közlekedne). Ezt a rendszert egész Budapestre kiterjesztenék, és a befolyt összegeket arra költenék, hogy vonzóbbá és korszerűbbé tegyék a tömegközlekedési lehetőségeket.

Számításaik szerint ezzel Budapest nem csak a környezetvédelemnek tenne eleget, de évi 250 milliárd forint megtakarítással is gazdagodhatna a főváros.