Belváros autókkal (Bp.)

Szakemberek a dugódíjról

Egy márciusi, dugódíjról szóló rendezvényen a szakemberek a bevezetés feltételeiről, a fővárosi közlekedés helyzetéről és lehetséges jövőjéről, az átláthatóság fontosságáról cseréltek eszmét.

LMP

Csárdi Antalnak, a Lehet Más a Politika budapesti képviselőjének véleménye szerint gyökeres mértékű forgalomcsökkentésre van szükség a fővárosban, és dugódíjra, melynek bevezetésének feltételeit viszont először meg kell teremteni: olyan minőségű tömegközlekedés megvalósítására van szükség, hogy az egyszeri ingázó is úgy érezze: jobban megéri használni, mint autóval a dugóban araszolni. Ha az agglomerációban élők a hiányosságok miatt nem lennének rákényszerítve az autózásra, akkor a dugóban ácsorgást maguktól is lecserélnék a kényelmes, új vonatokra. Véleménye szerint nincsen átfogó, kormányokon átívelő koncepció Budapest közlekedésének fejlesztésére, valamint ha kellőképpen átlátható lenne mind a fővárosi, mind az elővárosi közösségi közlekedés finanszírozása, akkor a tarifa is csökkenthetne.

Magyar Autóklub

Kenderesy János, a Magyar Autóklub alelnöke is arról beszélt, hogy a dugódíj bevezetésének feltételeit kell először megteremteni, ezt követően pedig egy Kiskörúton belüli feláras zónát még a szervezetük is támogatna, mivel minden városnak kell olyan övezet, amely a nyugodt belvárosi közlekedést lehetővé teszi. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy ha az autósokat valahonnan kitiltják, azok máshol fognak megjelenni. Emiatt véleménye szerint a dugódíj bevezetésének alapfeltétele, hogy a főváros nyugati oldalán befejezzék az M0-ás körgyűrűt.

Levegő Munkacsoport

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke óvatosságra intett, mondván az ő szervezetük is támogatta az M0-s körgyűrű déli fejlesztését, mert úgy gondolták, hogy az tehermentesíti Budapest déli részét, és noha a kamionforgalom tényleg csökkent, a helyüket rövidesen átvették a személyautók. Először egy, a budapesti autóforgalmat 15%-kal csökkentő dugódíjat támogatnának: a válság hatására 2008-ban ennyivel közlekedtek kevesebben autóval 2007-hez képest, mégsem omlott össze a város. A Levegő Munkacsoport szerint a dugódíj összegét annak függvényében kellene meghatározni, hogy egy adott autó mennyire környezetszennyező.

Nem ússzuk meg

Az Európai Unió továbbra is ragaszkodik a korábbi budapesti városvezetés vállalásának teljesítéséhez, miszerint az M4-es metró megépítése után behajtási díjat vezetnek be a fővárosban. Ha kormány úgy dönt, hogy utat nyit az uniós kötelezettség teljesítéséhez, akkor a főváros megteszi a szükséges lépéseket. Tarlós István szerint 2016-ban még semmi nem lesz a dugódíjból.

Továbbra is kétzónásra tervezik a behajtási díjat is: a Budapest közigazgatási határán belépőknek a megyei autópályadíjhoz hasonló e-matricát kellene váltani, míg a szűkebb belső zóna határa a Hungária körúton belül lenne. A dugódíjnak a forgalomcsillapítási cél eléréséhez megfelelő méretű területet kell lefednie.