Ellenőrzés

Mérés, díjellenőrzés, bírság

A budapesti dugódíjjal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, nincs ez másként az autók ellenőrzésével sem. A dugódíj bevezetésével kapcsolatban jelentős költség az ellenőrzőrendszer kiépítése.

Ugyan a világon még nem volt rá példa, hogy ne építettek volna ki ilyen rendszert, azonban könnyen lehet, hogy Budapest lesz az első város, ahol a már meglevő kamerákkal fogják figyelni az autókat. Mivel a közlekedést már most is számos kamera figyeli, a feladat csupán ezen kamerák átállítása. A jelenlegi rendszer így figyelni tudja majd a járművek rendszámát, és ki tudja küldeni a büntetéseket azoknak, akik nem váltottak jogosultságot a behajtásra.

Itt felmerül a második kérdés:

Mit kell tennünk, ha szeretnénk behajtani a zónába? A díjfizetés megoldható automatikusan, fedélzeti egységekkel, vagy matricával, napijeggyel, bérlettel, utólagos befizetéssel. Különböző városokban számos lehetőséget kipróbáltak, Stockholmban például 2014 óta a külföldi rendszámú autóknak is fizetniük kell, vagyis az ellenőrzőrendszerek okosak és kiválóan működnek.
Az autós szempontjából majdnem mindegy, hogy a magyar főváros melyik rendszer mellett kötelezi el magát – kivételt jelentene a szingapúri rendszer bevezetése. A távol-keleti országban ugyanis minden autóban kell lennie egy fedélzeti egységnek, amelyet az autósnak vagy meg kell vennie, vagy ki kell bérelnie, ha csak vendégként jár a városban. Legegyszerűbb a stockholmi rendszer: az autós hó végén kap egy számlát, amelyet a következő hónap végéig kell befizetnie. Ha ezt nem teszi meg, pár ezer forintnak megfelelő büntetést kap. Ha még ezután sem fizet, nagyobb összegű büntetést kap, és behajtják rajta az összeget.

Előzetes hírek szerint Budapesten a matricás rendszer lesz érvényben, amelynek mértéke kb. évi 5000 Ft lesz.